Az AM közleménye szerint Zambó Péter azt mondta, hogy a most végzett diákok hidat alkotnak az oktatás és a szakma között, hiszen a fiatalok még egyetemista fejjel gondolkoznak, de már megvannak a kapcsolataik a gyakorlatban. Felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a diploma megszerzése után is folyamatosan keressék az egyetemüket, tegyék élővé a meglévő kapcsolataikat és gondoljanak az újabb továbbképzésre is, akár a doktori fokozat megszerzésére. Az erdőkért felelős államtitkár kitér arra is, hogy a fiatalok büszkék lehetnek a választott szakmájukra, hiszen a természeti erőforrások fenntartható kezelése a jövő útja. "Az erdész munkájának a gyümölcse nemcsak a faanyag, a turistaház vagy éppen a trófea, hanem a nagybetűs, élő erdő"- tette hozzá.
 
Zambó Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiataloknak komplexen kell gondolkozniuk, hiszen az ő generációjuk felelőssége, hogyan alakul az ország környezeti állapota.  
 
Az eseményen részt vett Csányi Sándor, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki azt mondta, hogy a Soproni Egyetem az ország egyik legpatinásabb felsőoktatási intézménye, egy "igazgyöngy", ahol a közép- és hosszú távú fejlesztési stratégia részeként modern és nemzetközileg is versenyképes módon folytatódhat a fenntarthatóságot középpontba állító egyetemi képzés.
 
A diákok a kötetlen beszélgetésen elmondták észrevételeiket, tapasztalataikat, és kérdezhettek az őket érintő fontos témákról is.
 
A találkozón részt vett továbbá Kiss László, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) elnöke és Elmer Tamás, az OEE főtitkára.