A babaváró támogatásokra már több mint 6300 szerződést kötöttek. Ezt a támogatási formát nemcsak a friss házasok vehetik igénybe, hanem azok is, akik a már megszületett gyermekeik után még továbbiakat szeretnének - hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve: a kérelmezők többsége, több mint 5600-an a teljes, 10 milliós összeget igénybe vették.
Kitért arra, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását már csaknem 9 ezren kértek. Ennél a támogatási formánál az igénylés elektronikusan is leadható. A Magyar Államkincstár folyamatosan dolgozza fel az igényléseket, már 1500 határozat megszületett - mondta Novák Katalin, aki az érdeklődőktől türelmet kért, és emlékeztetett, hogy a támogatások 2022 végéig igényelhetők.
Az államtitkár elmondta: a gyermekes családok jelzáloghiteleinek elengedése iránt is egyre nő az érdeklődés. Július elseje óta a második gyerek érkezésekor egymillió forint, a harmadik gyermeknél négymillió forint, minden további gyermek esetében pedig további egy-egy millió forint jóváírását lehet kérni. Ez a támogatási forma a lakás fekvése szerinti megyeszékhelyen lévő járási hivatalban vagy bármelyik kormányablaknál igényelhető.
Arra a kérdésre, hogy összességében mennyi kérelmezőre számítanak a családvédelmi akcióterv keretében, az államtitkár úgy válaszolt: korábbi becslések az első évben 10 ezer jelentkezőt prognosztizáltak egyedül a nagycsaládos autóvásárlási támogatásnál, de ez már az első hónapban csaknem teljesült.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatások igénybevétele, az ahhoz szükséges igazolások ingyenesek, akinek pedig kérdése van, hívhatja a 1818-as kormányzati ügyfélvonalat, ahol a hét minden napján 24 órában adnak felvilágosítást. Eddig mintegy 12 ezren érdeklődtek.
Novák Katalin elmondta: alapvető cél, hogy mindenki ingyenesen vagy nagyon olcsón vehesse igénybe a bölcsődei ellátást. A következő költségvetésben jelentősen növekszik a munkahelyi és családi bölcsődék támogatása, erre a célra 3 év alatt 12 milliárd forintot fordít a kormány.
Addig pedig már péntektől havi akár 40 ezer forintos bölcsődei támogatást igényelhet, akinek a gyermeke elmúlt 20 hetes, családi vagy munkahelyi bölcsődébe jár, nincs bölcsődei ellátás a közelben, továbbá van bankszámlája és ügyfélkapu-hozzáférése.